Regenerálódás

Így szabadultam meg a szorongástól és az alvászavartól

2020. augusztus 16. 17:51 - Gabriella286

Újjászülestésem rövid története

Az én problémám kb 5 évvel ezelőtt kezdődött. Ebben az évben nagyon sok trauma és inger ért, és ennek következményeként, könnyebb volt megszámolni a végig aludt éjszakákat, mint azokat, ahol csak álmatlanul forgolódtam. Ebben az évben elveszítettem egy családtagomat, és a munkahelyem is megszűnt. Ez rányomta a bélyeget a mindennapi dolgaimra, mint a család, edzés, de még a szexuális életem is romokban volt.

Eleinte természetes altatókkal, nyugtató teákkal próbálkoztam, de miután nem voltak eredményesek, így rászoktam a szintetikus nyugtatókra. Ez sem nyújtott teljes megoldást, mivel az alvás csak felszínes volt. Eleinte jó volt, mivel el tudtam aludni, és úgy éreztem végre megoldódott a problémám és ismét teljes életet tudok élni. Az öröm viszont csak rövid ideig tartott.

Mivel ezekhez az erős szintetikus gyógyszerekhez, hamar hozzászokott a szervezetem, és már közel sem azt a hatást nyújtotta, mint az elején. Sőt. Az alvászavarom átvágott egy enyhe depresszióba. Úgy éreztem, hogy minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Megijedtem, hogy már sosem lesz olyan, mint régen. Elkeseredettségemben már az utolsó kuruzslót is felkerestem, említenem sem kell, hogy hiába. Szörnyű volt ez az érzés. Amikor tanácstalan vagy, nem tudsz kihez fordulni. Teljesen összeroskadtam. Nem elég, hogy egész nap fáradt voltam és semmire sem volt energiám, de azt a soha nem múló feszítő érzést éreztem egész nap a mellkasomban. Próbáltam emberek közé menni, hogy ettől majd hátha javul a helyzet. Ott azokban a pillanatokban lehet, hogy jobban éreztem magam, de amint újra egyedül voltam, hamar visszatért a rémisztő szorongás.

2142.jpg

Már több mint 3 éve tartott ez az állapot. Néha voltak enyhébb időszakok, aminek kifejezetten örültem, de többségben borzalmas volt a lelkiállapotom. Az életem egy hullámvasút volt. Ebben az időszakban kaptam egy álláslehetőséget Svájcban. Sokat gondolkodtam rajta, hogy fogadjam-e el, vagy sem. Attól féltem, hogy egy új környezetben a magány még jobban a hálójába kerít. Végül éltem a lehetőséggel. Ekkor még nem tudtam, hogy ez volt életem legjobb döntése.

Megismerkedtem valakivel, aki néhány éve hasonló problémákkal küzdött, mint én. Napokon keresztül hosszasan beszéltünk a problémáimról. Megosztotta velem, hogy neki, hogy sikerült ebből az állapotból kilábalnia. Eleinte nem hittem benne, nem akartam beleélni magam egy újabb „lehetséges megoldásba”, őszintén szólva féltem a csalódástól. De az akkori helyzetemben úgy gondoltam, hogy ettől már bármi jobb, így megér egy próbát. Amikor elmondta, hogy ő egy természetes táplálék kiegészítővel küzdte le a problémáit, megmondom őszintén, nem hittem benne.

 

banner-1.png

Ekkoriban Nyugat-Európában ezekre a problémákra már elterjedt volt egy olaj fajta. Megrendeltem az internetről és használni kezdtem. Néhány nap után megtört a jég. A negyedik éjszaka után, úgy ébredtem, hogy végig aludtam az éjszakát, és minden álmomra emlékeztem. Hihetetlenül felemelő érzés volt, hogy egy több éve fentálló probléma megszűnni látszik. Már reggel az estét vártam, hogy újra átéljem ezt, hogy mélyen alszok és kipihenve ébredek. Természetesen bennem volt a félelem, hogy megint úgy járok, mint a kemény altatókkal, de szerencsére nem így történt. Hónapokkal később is ugyanazt a hatást nyújtotta. Később megpróbáltam csökkenteni az adagolást és csak minden második nap használtam az olajat. Ugyanaz az érzés fogad minden reggel. Kipihent vagyok és kiegyensúlyozott. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy megtaláltam a megoldást.

A koronavírus miatt néhány hónapja hazaköltöztem, és meglepődve tapasztaltam, hogy már Magyarországon is elérhető a termék. Így most már nem félek, hogy a közeljövőben hasonló problémával találkozok. Sokan fél vállról veszik a lelki eredetű problémákat, viszont, ugyanolyan veszélyesek, mint egy fizikai betegség. Mindenkit arra bíztatok, hogy ne féljen segítséget kérni, és megoldást keresni. A gombra kattintva, részletesen is tájékozódhatsz róla, hogy mi nyújtott nekem segítséget. Bízok benne, hogy ezzel minél több embernek tudok segíteni.

up.png

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://regeneralodas.blog.hu/api/trackback/id/tr3816165706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikolett Zoltànné Molnàr 2020.09.13. 08:19:41

Szia engem is èrdekelne ez a termèk el tudod küldeni! Hol tudom megrendelni?

Nikolett Polyák 2020.09.15. 17:42:39

Szia. Megtaláltam minden infót,csak azt nem hány cseppet kell használni.?Köszönöm a választ
süti beállítások módosítása